4. fejezet, 3.rész

Ez történt az előző részben -
Zora és Botond Zsófinak köszönhetően új állást kapnak, Botond pultos, Zora táncos lesz egy szórakozó helyen. A rész meghatározó momentuma, amikor Botond a halott barátnője nevén szólítja Zorát. A rész végén a lány újabb nyomot talál, egy újabb rózsát, a felirattal: Ma is itt jártam. Hiányzol.

- Mi az a kezedben? – kérdezte meg Botond, amikor belépett a szobába.
- Itt találtam – válaszoltam, majd a kis cetlit összegyűrtem, és a zsebembe dugtam.
- Ki tette ezt ide?
- Fogalmam sincs – bizonygattam, - ne törődjünk vele! Lehet, hogy Ádám vette Zsófinak, és ide rejtette, hogy ne találja meg.
- Meglehet – mondta Botond. – Ami a munkát illeti, kérlek, azért ne engedd, hogy bárki is hozzád érjen. Renben?
- Hallottad Bencét, Botond. Nem is nyúlhat hozzám senki. Ha mégis megtenné, akkor repül.
- Megéri ez neked? – kérdezte, majd átölelt. – Nem akarok parancsolgatni, úgy foglak elfogadni, ahogy vagy, remélem, ezt tudod.
- Tudom, persze.
Megszólalt a lelkiismeretem. Talán beszélnem kellene arról, hogy a múltam arról szól, hogy a testemből éltem. A leginkább attól félek, hogy egyszercsak valaki mástól tudja majd meg.
- Baj van? – kérdezte. – Annyira elbámultál.
- Csak gondolkozom – mondtam, - lehet, hogy valamiről beszélnünk kellene.
- Akkor baj van. Üljünk le.
Ő az ágyra, én pedig az ölébe ültem. Nem voltam benne biztos, hogy készen állok egy beszélgetésre, ahol fel kell idéznem a múltat. Lehet, hogy jobb is, de az ajtó nyikorgása félbeszakított.
- Megjöttünk – mondta Zsófi, amikor beléptek az ajtón Ádámmal.
A bevásárlószatyrot most is a pultra dobták. Ádám mosolygott rám, de nem törődtem vele.
- Csak annyit akartam mondani, hogy édes vagy – súgtam Botond fülébe, majd egy mosollyal próbáltam igazolni, tényleg csak erről lett volna szó, közben legbelül éreztem, hogy nem helyes, hogy hazugságot egy másikkal váltok ki.
- Milyen volt a napotok? – faggatott Zsófi.
- Felvettek minket – büszkélkedett Boti.
- De jó – válaszolt Ádám, - na, és mit fogtok csinálni?
- Én pultban leszek, Zora pedig…
- Én pedig táncolok – vágtam rá, mert tudtam, neki kellemetlen ezt mondani rólam.
Ádám ekkor az éppen kortyolgatott üdítőjét félrenyelte, Zsófi nagyokat ütött a hátára.
- Mi bajod van neked? – kérdezte őt.
- Semmi, csak félrement.
Én pontosan tudtam, hogy ez miattam van, hiszen ő sem szívesen lát majd fehérneműben idegen férfiak előtt. Igazából azután, hogy úgy próbált velem lefeküdni, hogy nem mondta el, ott van neki Zsófi, előttem teljesen leírta magát. Már hosszú napok teltek el azóta, hogy itt vagyok Pesten, és mégsem tudom neki elnézni, hogy szemrebbenés nélkül hazudik a barátnőjének, aki ráadásul olyan butuska, hogy a jelekből semmit sem vesz észre.
- Estére kezdünk – mondtam, hogy még egy kicsit hergeljem Ádámot.
- Elnézünk mi is? Szívesen látnám Zorát a színpadon, egy szál semmibe.
Most egy kis gúnyt is éreztem Zsófi hangjában, ami be kell, valljam, nem esett jól. Sőt, egészen rosszul éreztem magam miatta, ha csak nem mondta komolyan.
- Éppen javasolni akartam – vágta rá Ádám.
Meglepett. Botond pedig, mint egy sértősött kisgyerek berohant a szobába, és becsapta maga mögött az ajtót.
- Ennek meg mi baja? – kérdezte Ádám.
- Te vagy a baja, nem veszed észre? Érzéketlen vagy – mondtam, majd Botond után mentem én is.
- Jól vagy? – kérdeztem, amikor odabújtam hozzá.
- Nem akarom, hogy Ádám miatt csak egy pillanatig is rosszul érezd magad! Tudod, hogy néha kibírhatatlan.
- Néha? Hanna, pár napja ismered őt.
Megint Hannának szólított, de most még csak észre sem vette.
- Hanna? – kérdeztem, majd könnyek szöktek a szemembe.
Néma csend ült körülöttünk. Tudta, hogy hibázott.
- Kicsim – szólalt fel. – Sajnálom.
- Elmegyek zuhanyozni – mondtam, - két óra múlva a munkahelyünkön kell lennünk.
Fogtam egy törülközőt, és a ruhámat, amit fel akartam venni estére, majd kilépve a szobából a fürdő felé vettem az irányt. Felfrissülésre vágytam, pár percnyi magányra, és csendre. A felsőmet levettem, de a melltartómat nem tudtam kikapcsolni.
- Segítsek? – kérdezte Ádám, amikor hirtelen ott állt mögöttem.
- Te hülye vagy? Fényes nappal bejössz utánam a fürdőbe? Mi a franc bajod van neked? Hol van Zsófi?
Ádám közelebb lépett hozzám, majd a melleim közé csókolt.

- Menj már a francba! – utasítottam.
- Nem Zora, én már nem bírom magamban tartani. Fáj, hogy nem az enyém vagy, hogy más ölel, más csókol, és mással kelsz fel reggelente. Hazudjak magamnak? Mondjam Zsófinak, hogy csak őt szeretem, mikor ez nem így van?
Ádám szavai mélyen a lelkembe hatoltak, mégis úgy éreztem, hogy ennek nem így kell lennie. Most, ahogy Botonddal már összejöttek a dolgok, persze, hogy Ádámnak is én kellenék. Na, de ha az övé volnék, akkor vajon vigyázna rám? Érdekelné, hogy mi van velem?
- Szeretlek, Zora - mondta Ádám, majd újra közelebb hajolt.
- Hogy mi? - kérdezte Zsófi feldúltan, mikor olyan hirtelen jelent meg az ajtóban, hogy azt sem tudtuk, hogyan robbanjunk szét egymás mellől.

Kedves olvasók!

Köszönöm, hogy a mai részt is elolvastátok, hogy velem tartottatok! Iratkozzatok fel, kövessetek a facebookon, legyetek aktívak!

Szép szombat estét, és további kellemes hétvégét kívánok mindenkinek!

Puszi és ölelés,

Barbi